Egy igaz történet olyan nőkről, akiknek senki nem mondta el, hogy a számítógép fiús játék Egy igaz történet olyan nőkről, akiknek senki nem mondta el, hogy a számítógép fiús játék LONG STORY — 10’
LONG STORY — 10’ Egy igaz történet olyan nőkről, akiknek senki nem mondta el, hogy a számítógép fiús játék

Egy jó sztorit többféleképpen is el lehet mondani, mégis vannak történeteink, amiknek csak egy verziója terjedt el. Ilyen például az informatika tudomány históriája, ahol az elbeszélések szinte mindig zseniális, néhol különc vagy éppen agresszív férfiak csodás hódításairól szólnak. Ezeket a neveket mindenki ismeri: Bolyai, Gates, Jobs és Zuckerberg.

Létezik azonban egy másik történet, ami nélkül ma teljesen más lenne az életünk, és ami, ha széles körben ismertté válna, akkor talán a nőknek is kevesebb előítélettel kellene megküzdeniük a számítástechnika területén.

Ez pedig nem más, mint a számítástechnika női úttörőinek és annak a története, miért merülhetett mindez feledésbe.

A grófnő, aki rájött, hogy számítógéppel lehetne pasziánszozni és elektronikus zenét csinálni I
A grófnő, aki rájött, hogy számítógéppel lehetne pasziánszozni és elektronikus zenét csinálni I

Mindannyian ismerjük Byront, a romantikus költőóriást, ha máshonnan nem, az iskolából, irodalomóráról. Az már kevésbé ismert részlet az életéből, hogy felesége, Annabella Milbanke matematikus volt, akivel Byron kapcsolata meglehetősen viharos lehetett. Az udvarlás alatt a költő a paralelogrammák hercegnőjének hívta a nőt, válás után azonban már arról panaszkodott, hogy minden matematika, teoréma, probléma volt csupán számára.

Lányukat, Adát anyja így próbálta minél távolabb terelni apja költészetétől és a tudományok irányába terelgetni. A gyermek a hét hat napján tanult, a hetediken játszhatott, amennyiben a fizikai modellek építését annak vesszük.

Ada annak találta, tizenkét évesen eldöntötte, hogy repülni fog, aminek az eredményeképpen szerelembe esett a gépekkel.

Ada Lovelace már az 1840-es években számítógépről álmodozik:

[Az analitikus gép] más dolgokon is képes lehet a számok mellett műveleteket végezni, amennyiben ezeknek a dolgoknak az alapvető viszonyai a műveletek absztrakt tudományos nyelvén is kifejezhetők.

Charles Babbage-t, a matematikai műveletek automatizálására képes differenciálgép tervezőjét 18 évesen ismerte meg. Levelezésükben sok szó esik a nyughatatlan Babbage következő tervéről, az általánosabb felhasználású analitikus gépről is. 1840-ben pedig azt vetette fel az akkor már a férje után Lovelace nevet viselő Ada, hogy a pasziánsz játékot igazán meg lehetne írni az analitikus gépre.

Végül nem ez lett a világ első publikált programja, de arról tanúskodott, hogy Ada Lovelace meglátott valami olyat is, amit a nála tapasztaltabb matematikusok nem: hogy a számolásnál többre való a gép, bármilyen objektummal képes lesz dolgozni, ami lefordítható számokra.

Ez Ada Lovelace igazi érdeme, ő volt az egyetlen, akinek víziója volt arról, mire lehet használni a számítástechnikát.

IO

Minden informatikai bug anyja és nagyanyja

Ada Lovelace azért foglalkozhatott matematikával, mert brit nemesi családba született. Száz évvel később szerencsére már nem volt szükség ilyen családi háttérre. Nem sokon múlt azonban, hogy Grace Hopper, a COBOL programozási nyelv egyik megalkotója és a programkódot gépi kóddá fordító compiler feltalálója találkozhatott a számítógéppel. Két tényező segített: az egyik, hogy épp zajlott a második világháború, a másik pedig, hogy Hopper nem fogadta el a nemet válaszként.

Hopper már a háború elején be akart vonulni a haditengerészethez, de elutasították, mert úgy látták, hogy a Vassar Egyetem doktori fokozattal rendelkező tanáraként tökéletesen jó helyen van. Emellett kifogásolták a korát – 34 éves volt –, valamint alacsonynak és könnyűnek találták tengerésznek. 1943-ra azonban szögre akasztotta a professzori talárt, és speciális engedéllyel tartalékosnak állt. A katonai képzést osztályelsőként teljesítő Hoppert nem engedték a hajók közelébe se, a Harvard számítástechnikai programjához került, ahol a Mark I számítógépen dolgozott.

A nem válaszhoz való viszonya később sem változott meg. Egy számítógéppel később, a UNIVAC fejlesztése során szembesült kollégáinak azzal a véleményével, hogy egy számítógépet nem lehet az angol nyelv szavaihoz hasonló nyelven programozni. 1950-et írtak ekkor. 1952-re Hopper olyan programmal rendelkezett, amely a programnyelven írt sorokat gépi kóddá tudta fordítani, és egy publikálásra kész tanulmány is volt a fiókjában.

Grace Hopper
Senki sem hitte el, hogy van egy működő fordítóm, és senki sem akart hozzányúlni a témához. Azt mondták, hogy a számítógépek csak aritmetikára valók.

Hopper egyszer nyugdíjba ment 1972-ben, de csak egy évig bírta nélküle a haditengerészet, gyorsan visszahívták. Végül 1986-ban szerelt le ellentengernagyként. Megbecsülni is nehéz, hogy a kutatóközpontokban, laborokban töltött negyvenkét év alatt hány mérnök tanult a kezei alatt. És persze azt is nehéz megtippelni, mi lenne velünk fordítóprogram nélkül, és hogyan hívnánk a számítógépes bugot, amit szintén ő tett híressé, miután csapatával kipiszkálták 1947-ben a Mark II számítógép alaplapjára égett, zárlatot okozó rovart, ami miatt állt a gép.

II

A mérnöknő, aki lehetővé tette a holdra szállást

Miközben Grace Hopper férfiak százait tanította számítógépet programozni, a nőknek is volt helye a számítástechnikában. A terület azonban nem úgy nézett ki, ahogy ma gondolunk rá. Nem a gépek előtt, hanem benne ültek az emberek. A számítógép a bútorzat volt a szobában, a szekrény a fal mellett, a pad, a kábel a mennyezet felett vagy a padló alatt. Az adatbevitel eszköze a lyukkártya volt, amit csak jelentős emberi erőbefektetéssel lehetett legyártani. Azokat a feladatokat, amelyeket nem érte meg számítógépre küldeni, emberek számolták.

Az olyan modern huncutságok, mint a mágneslemez, a rendszerszinten működő kivágás és beillesztés vagy akár a táblázatkezelő a hetvenes-nyolcvanas évek szülöttei. A holdra szállást ezek nélkül kellett levezényelni. Ami persze eltörpül amellett, hogy a Hoover-gát vagy a Golden Gate híd építésekor még számítógépek sem léteztek.

Az amerikai űrprogram számtalan nőt alkalmazott, akiknek az elismertséget csak Margot Lee Shetterly 2016-os Hidden Figures című könyve, majd az ebből készült film hozta meg. Arra pedig 2017. őszéig kellett várni, hogy Katherine Johnsonról, a leghíresebb számoló emberről, aki a Mercury-, az Apollo- és az űrsiklóprogramban is részt vet, épületet nevezzen el a NASA.

Noha sokféle egyenlőtlenséget sikerült azóta legyőzni a világban, az IT nem az a terület, ahol nagy sikereket értek volna el a női esélyek kiegyenlítéséért küzdők. A mai napig a STEM-területeken (tudományos, technológiai, mérnöki, matek) mesterdiplomát szerző fekete nők aránya az összes diplomás között ugyanezen a területen nem éri el a 2%-ot.

Mesterdiplomás fekete nők száma STEM-területen Forrás: National Center for Education Statistics, 2014-15 Fehér férfiak — 75,539 fő Fehér nők — 36,713 fő Fekete nők — 2,077 fő

Van azonban olyan női mérnök, aki még vár arra, hogy valamit elnevezzenek róla. Margaret Hamilton, aki az Apollo-program landolásért felelős szoftvert írta, eleve nem is készült arra, hogy valaha az űrrel foglalkozzon. BA-diplomás matematikusként munkát keresve került be a 87 Nobel-díjast adó patinás Massachusetts Institute of Technology kutatóegyetemre programozóként, aztán jött Kennedy, aki szerint az ember azért megy a holdra, mert az bonyolult, és ez felborított mindent.

Hamilton illett a társaságba, mert értette és használta a geek vicceket, látta a feladat szépségét. De ki is lógott, mert kislányát gyakran magával hordta a munkahelyére. És elég karakán volt ahhoz, hogy ne válaszoljon azokra a kérdésekre, amik azt firtatták, miként teheti ezt meg anyaként a gyermekével.

Az eredmény egyértelmű: az amerikai asztronauták eljutottak a holdra és haza is jöttek, a parancsnoki modul és a leszállóegység kódjáról készült híres képen pedig Hamilton ott áll a kinyomtatott kódot tartalmazó dossziék mellett, amelyek pár centivel magasabbak nála.

A sikeres holdra szálláson túl van még valami, amit Hamiltonnak köszönhet az informatika. Ő találta ki az akkor még kicsit nem értett, kicsit lenézett területnek az angol nevét, azt, hogy software engineering. Ez a szó magában hordoz egy látásmódot, egyfajta legitimációt, és nem kevés komolyságot is. Kimondatlanul, de ott van benne, hogy a szoftver ugyanolyan dolog, mint a híd. Mérnökök tervezik a feladat által megkívánt odafigyeléssel.

IOO

Az év, amikor újra kötelező lett hercegnőnek lenni

A Hamiltonnak és Hoppernek helyet adó kutatóintézetek mellett voltak más típusú egyetemi laborok is. Az internetet építő, a korai hálózati kultúrát meghatározó informatikusok által lakott helyekre nem jutottak be a női programozók. A teljes képen azonban nem látszott ez meg. Egészen a nyolcvanas évek első harmadáig egyre több nő jelentkezett az infomatikai karokra. 1983-ban, a trend tetőpontján az Egyesült Államokban a számítástechnikát hallgatók 37 százaléka nő volt.

A problémák azonban már megjelentek: a Massachusetts Institute of Technology számítástudományi tanszékének női alkalmazottai és hallgatói 1983-ban részletes jelentést készítettek az intézményi szexizmusról, amely a munkájukat hátráltatta, az életüket pedig megkeserítette.

MIT report

Az előadásomra egyszer csak bejött egy diák, és megpróbálta elkérni a telefonszámomat.

A növekedés nem csak az informatikára volt igaz. A hetvenes évek elejétől évről évre több nő jelentkezett orvosira, jogra, kémiára és biológiára is. De míg ezeken a területeken a nyolcvanas években is töretlen volt a növekedés, a számítástudományban előbb megtört a lendület, majd pedig durván beszakadt a grafikon. Ma jó, ha a hallgatók egyhatoda nő.

Informatika szakokra jelentkező nők aránya az USA-ban

Orvosi szakok Jogi szakok Fizika szakok Informatika 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010 0% 5% 10% 15% 20% 25% 30% 35% 40% 45% 50% Forrás: National Science Foundation, American Bar Association, American Association of Medical Colleges

Nem lehet egy okra rámutatni, hogy az okozta a változást, sok hatás eredője, hogy az informatikából fiús terület lett. A fentebb emlegetett korai internetes és hacker-kultúra pedig csak egy ezek közül.

Gyanús kell legyen azonban, hogy a növekedés azokban az években tört meg, amikor az őskonzolok helyét átvették a tömegesen elérhető 8 bites mikroszámítógépek. A komputer ezzel kiszabadult az elektronikai katalógusok, üzleti brosúrák és kis példányszámú hobbista kiadványok lapjairól, és átjutott a játékkatalógusokba.

Az elektronikai üzletekkel szemben azonban a játékboltok akkoriban, ahogy a mai napig, egyértelműen nemekre vannak osztva. Léteznek fiús (kék) és lányos (rózsaszín) játékok. A szülőknek pedig komoly küzdelmet kell folytatniuk, ha a gyermeküknek nem szándékoltan fiúsnak vagy lányosnak címkézett dolgokat akarnak venni.

Úgy alakult, hogy akkor a számítógépből fiús játék lett, ugyanúgy, ahogy korábban a fizikai kísérletezős csomagból vagy a fém építőkészletből, ezzel pedig létrejött egy határ.

Innen pedig nem volt megállás, a számítástechnika elfiúsításába a teljes amerikai popkultúra besegített. A fiúk váltak a számítógépes filmek hőseivé. Az 1983-as WarGamesben a fiatal Matthew Broderick majdnem elszabadítja az atomháborút, az 1992-es Sneakersben Robert Redford és csapata szerzi meg az oroszok elől a mindent feltörő szuperchipet, és a sor tetszés szerint folytatható. Az 1995-ös Hackersbe véletlenül jut egy Angelina Jolie is, de a sztori egyik eleme mégis az, hogy a főhős leimádkozza róla a felsőjét.

Ha lehet, még rosszabb a helyzet a videojátékok területén, amelyeket megmentésre váró hercegnők és válogatott legények népesítenek be. Ha keresünk, ugyan lehet találni női hősöket, de minden ilyenre jut öt-tíz a kamaszfiúk érdeklődését kiszolgálandóra megformált szereplő.

Ha mindezeket számba vesszük, akkor is nehéz elfogadni, hogy mekkora társadalmi változást hozott magával a számítógép termékké válása. Jane Margolis amerikai pszichológus már az 1990-es években kutatni kezdte, hogy milyen hatások érték azokat, akik végül a Carnegie Mellon Egyetem Informatika Karán kötöttek ki. Több száz hallgató megkérdezése után arra jutott, a játékok genderesítésével a játékkereskedők elérték, hogy a szülők sokkal nagyobb valószínűséggel vettek számítógépet a fiúknak, mint a lányoknak. Ez még akkor is így volt, ha a lányokat kimondottan érdekelte a számítástechnika. Ez pedig megváltoztatta a felvételizők arányát, de azt is, milyen háttértudást vártak az oktatók a diákoktól. A gyerekkori számítógép-használat elvárás, szükséges háttér- és alaptudás forrása lett, amellyel többnyire csak a fiúk rendelkeztek.

IOI

A lányok, akiknek mégis volt számítógépük

Az amerikai vagy a brit trendek csak részben érvényesültek a COCOM-lista rosszabbik oldalára került Magyarországon. A számítástechnika klónok és saját utas megoldások építésével fejlődött. A nők azonban a keleti blokk informatikatörténetében sem tengenek túl. Azt pedig valószínűleg mindenki fel tudja idézni, aki idősebb 30-nál, hogy a technika nevű általános iskolai tantárgy során a fiúknak reszelni és műszaki rajzolni kellett, míg a lányok sütöttek és varrtak. Mivel átfogó felmérés nem készült az informatikai és technológiai területen dolgozó nőkről és tapasztalataikról, magunk ültünk le beszélgetni néhányukkal.

A gimnáziumba még felvételimentességgel jutott be, annyira jól szerepelt egy programozási versenyen, de a középiskolából már majdnem tanárszakra ment tovább. Paál Laurát, egy világcég IT-vezetőjét nem a tanárok, hanem az unalmas feladatok tántorították majdnem el a pályáról.

"Én nem voltam fiús lány. Nem tudom azt mondani, hogy sohasem babáztam vagy nem jártam rózsaszínben, de mellette megfért, hogy imádtam a számítógépet" - mesélte Laura. A gimnáziumban ugyan majdnem elkanyarodott a tanári pálya irányába, de a gazdaságtudományi főiskolai kitérő után a munka világában visszatalált az informatikához. Laura először gazdasági területen nézelődött, de a cégnél, már a szakmai gyakorlat választásakor is az informatikai terület felé irányították.

Jelenlegi munkahelyén, szakmai feladatai mellett, a Women’s Network önkéntes tagjaként többek között azon dolgozik, hogy a következő generációk számára vonzóvá tegye ezt a pályát és segítse őket abban, hogy hozzá hasonlóan ők is megtalálják helyüket az IT világában, megvalósítva szakmai céljaikat és álmaikat. Ez akár olyan apróságokat is jelenthet, mint a női kollégák bátorítása arra, hogy jelentkezzenek a belső állásportálon meghirdetett pozíciókra. Itt is kézzelfogható a nemek közti különbség: a férfiak nyugodtabban jelentkeznek egy állásra, ha nagyjából megfelelnek a kívánalmaknak.

Paál Laura
A gimnáziumi osztályomban nyolc lány és nyolc Zoltán volt, komoly ünnep volt a nőnap.

Hasonlóan mesélt a gyerekkoráról Manno-Kovács Andrea, az MTA SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa is, aki azzal kezdte a visszaemlékezést, hogy már a szülei is mérnökök voltak. „Van rólam fotó, ahogy három-négy évesen mászkálok a számítógép előtt. Nekem az édesanyám ebben az intézetben is dolgozott, a mindennapok része volt a számítógép. Általános iskolába is az édesanyám vitte be a leselejtezett számítógépet, hogy legyen a tanáriban gép” – mondta Manno-Kovács Andrea. Azt pedig, aki otthon megtanulta, hogy azzal foglalkozik, ami érdekli, nehéz eltéríteni, bár az elhangzott az egyik beszélgetésünkön, hogy nem mindig volt könnyű.

Manno-Kovács Andrea
'92-ben eléggé egyedül éreztem magam a számtech fakultáción csajként, nagyon kevesen voltunk.

Ozsvald Eszter matematika tagozattal a háta mögött ment előbb terméktervező mérnöknek, majd onnan mechatronikusnak. Ma New York, Budapest és a kínai Sencsen között ingázva építi a saját techcégét. Épp most is Kínából felügyeli a Notch nevű drót nélküli mozgásrögzítő kütyü gyártását, amelynek első verziójára a Kickstarteren szereztek pénzt alapítótársával négy éve.

Ozsvald Eszter
Kínában van varázsa annak, hogy nőként vagyok itt. Főleg egy férfitársadalomban. Sokkal inkább a korom miatt szoktak meglepődni, amikor külső gyárakat látogatok meg, hogy én vagyok a főnök, és ilyen fiatal vagyok.

A fentiek alapján azt is lehetne gondolni, hogy minden rendben van, hiszen a területen dolgozó nők nyilvános megszólalásaikban szinte soha nem beszélnek szexista diszkriminációról Magyarországon, legfeljebb megoldható nehézségeket említenek.

Ha azonban megnézzük, hogy az informatika, matematika, mérnöki és tudományos szakokon végző nők aránya mennyire alacsony Magyarországon, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy valójában ritka kivételek, igazi unikornisok azok, akik a hosszú évtizedek alatt kialakult sztereotípiák ellenére nőként ezen a pályán el tudtak helyezkedni.

Míg Magyarországon a számítástechnika, reáltudományok, mérnöki és matematikai területeken minössze 7 női és 16 férfi végzős jut 1000 főre a 20–29 éves korosztályban, addig Nagy-Britanniában a nők száma ugyanebben az összehasonlításban 17.

Forrás: European Institute for Gender Equality, 2013 Nők Férfiak Végzősök száma reálterületeken nemenként DÁNIA 28 / 72

Az unikornislétnek pedig van egy furcsa sajátossága, az unikornisok hajlamosak feltételezni, hogy mindenki más is unikornis. Így ők maguk sem vesznek tudomást a nők hétköznapi problémáiról az IT-ben. A szociológiában létezik egy kifejezés erre, ezt hívják a túlélési torzítás jelenségének, ami nehezíti a gondok felismerését és megoldását. Mi is főleg olyan nézőpontokkal és nőkkel találkozunk techcégeknél, akik minden hatással szemben, a férfiakkal szembeni elvárásokat messze túlteljesítve, IT-s pályát választottak és ott is maradtak. Amikor pedig előkerülnek azok a munkahelyi tapasztalatok, amelyek nem festenek ennyire rózsaszín képet, megjelenik az a kérés is, hogy a nyilatkozó nevét ne említsük.

És, hogy mik azok a sztorik, amiket névvel nem szívesen mesélnek? A skála széles az ártatlannak tűnő esetlenségtől a valódi szakmai hátrányos megkülönböztetésig. Hallottunk olyan sztorit, amelyben valaki nem hitte el, hogy egy IT-cégnél diplomás nők is dolgoznak programozóként, de olyat is, amikor nők kimondatlanul, de a nemük miatt nem kapnak meg egy előléptetést. Egy nemzetközi vállalatnál IT-területen csoportvezetőként dolgozó forrásunk számolt be olyan esetről, amikor új munkatárs keresésekor egy kolléganő tette szóvá a jelöltről neki, hogy „benne van a veszélyzónában”, azaz fiatal nő, aki dönthet a gyerekvállalás mellett is a jövőben.

Sem az oktatásból, sem a munkahelyi csatákból nem kerül ki mindenki sértetlenül. Hiába volt jó matematikából – úgy tűnik, ez kötődik a legerősebben az IT-s munkához – Kádár Szilvi, a Div[e]it tanácsadócég társalapítója, a tanárai azt mondták, hogy ezzel a képességgel akár még banki ügyintéző is lehet. „Vajon milyen karriert javasoltak volna, ha fiú vagyok? Biztos bankigazgatót” – tette fel a ma már teljesen megválaszolhatatlan kérdést Kádár. Az ügyintézőségnél magasabbra tette a mércét, közgazdász lett, majd innen kanyarodott vissza a programozáshoz, ami valójában érdekelte.

Kádár Szilvi
Sokszor csak olyan szerepmodelleket látunk, akik már-már emberfeletti teljesítménnyel jutottak oda, ahol vannak. Ezek azonban nem mondanak semmit a hétköznapi küzdelmekről, kudarcokról, hibákról és tévedésekről. Pedig ezekből lehetne igazi inspirációt meríteni.

A probléma sokrétű megoldást kíván, kezdve rögtön azzal, hogy a létét tudatosítani kell. Meg kell mutatni, hogy az unikornisok pályája is lehozható a hétköznapi karrierek szintjére, hogy mindenki láthassa, nekik is voltak elakadásaik, megingásaik és hibáik. József Attilától jól hangzik, hogy a mindenséggel mérd magad, de most pont nem erre van szükség, hanem elérhető, felfogható modellekre.

A cégek pedig úgy tudnak változtatni a helyzeten, hogy segítik áttörni azokat az előítéletekből szőtt, láthatatlan, mégis valós falakat, amelyek először az iskolában, majd később a munkahelyeken akadályozzák meg a nőket abban, hogy ezen a területen helyezkedjenek el. Ez lehet mentorálás, a karrier és a személyes márkaépítésében való segédkezés vagy befogadó környezet létrehozása is.

Végül, a most felnövő gyerekeknek már természetes szövetségesük a technológia. Nekik ma már nem probléma YouTube-vlogjukra meganimálni és megvágni egy videót. Ha arra van szükség, tutorial alapján felhúznak egy webshopot, és nagyjából nincs olyan probléma, amit a Google segítségével ne tudnának megoldani. Velük már talán nem lesz olyan könnyű elhitetni, hogy a lányoknak nem való az IT, hiszen az mára a mindennapjaik részévé vált.

Készítették:
Szöveg: Szedlák Ádám, Illusztráció: Nagy Zita
Creative concept, and execution: Branditorial
Agency: UP Advertising
Támogatta:
Gyere el és találkozz másokkal is, akik nem hitték el, hogy a számítógép fiús játék! Reflektorfényben az IT női hőseiIsmerd meg szuperképességeiket és azokat a területeket, ahol formálják a digitális jövőt!#CyberSecurity #ERP #BusinessIT #CloudTechnology#DigitalTransformation #SoftwareEngineering #DataAndAnalytics 2017. november 9. 16:00 - 22:00Brody Studios Female heroes in IT2017 Meetup JELENTKEZZ MOST!
Gyere el és találkozz másokkal is, akik nem hitték el, hogy a számítógép fiús játék! Female heroes in IT2017 Meetup Reflektorfényben az IT női hőseiIsmerd meg szuperképességeiket és azokat a területeket, ahol formálják a digitális jövőt!#CyberSecurity#ERP#BusinessIT#CloudTechnology#DigitalTransformation#SoftwareEngineering#DataAndAnalytics 2017. november 9. 16:00 - 22:00Brody Studios JELENTKEZZ MOST!